Ha munkáról van szó, valamiért természetesnek vesszük a jutalmazás-büntetés alapú motivációs eszközöket, miközben ezek csak szűk határok között működnek. Annál többet ártanak viszont a kreatív, koncepcionális képességeknek, amelyek a jövőbeli fejlődés zálogai. Ideje figyelembe venni egy harmadik motiváló tényezőt: az ember mélységes vágyát arra, hogy kezébe vegye a saját sorsa irányítását.
Aki azt állítja, hogy a gyermeke(i) érkezése nem változtatta meg gyökerestül az életét, az nem mond igazat, vagy nagyon hazudik. A kényszerű lemondásokat strigulázó lista égig ér. Ám a frusztrációt a gyerkőcök okozta örömök kompenzálják, ráadásul a munkavégzésben is hasznunkra lehet a tapasztalás.
Ha meg akarod tanulni, tanítsd! Egyebek mellett ez is szerepel Steven Bartlett világhírű befektetési és marketingszakember alapelvei között, amelyeket Egy CEO naplója – A munka és a magánélet 33 törvénye címmel publikált. Az üzletemberként és podcast-házigazdaként is sikeres vállalkozó gondolatai hasznosak lehetnek azoknak is, akik önmagukon akarnak változtatni, és akik az üzleti életben szeretnének jobban boldogulni – a kettőt sokszor nem is lehet elválasztani. Könyvének egyik fontos törvényéből kiderül, miért kell tudni mindent elmagyarázni a gyerekeknek is.
A különböző szakmák, az iparágak, és általában a technológia olyan mértékben változik, hogy szinte lehetetlen 10-20-30 éve megszerzett tudással sikeresen követni. De sokan egyszerűen megcsömörlenek régi szakmájuktól, és szeretnének valami újat tanulni. Hogyan fogjunk hozzá?
Racionális férfiak és érzelmes nők – hangzik a sztereotípia, hogyan válhat így a férfiból lelki társ? Úgy, hogy kissé alaposabban megvizsgáljuk az előítéleteket.
Mért jöttek ennyire divatba manapság a bakancslisták? Miért nem kell kétségbe esni, ha egész életünkben csak álmok maradnak a felírt célok? És hogyan használható egy ilyen lista gyászfeldolgozásra?
Fontos, hogy olyan célokat tűzzünk ki magunk elé, amelyek jól illeszkednek a realitásokhoz. Nem kedvező, ha túl nagy elvárásokat állítunk magunk elé, mivel növeli a csalódások esélyét. De az sem, ha alulértékeljük a képességeinket és lehetőségeinket, mert attól fásultakká és kiégettekké válhatunk.
Zaklatott, állandó online jelenlétben töltött napjaink forgatagában egyre népszerűbbek az elvonulások. A választék bőséges, és mind ugyanarra hivatott: vonuljunk vissza pár napra a világ zajától, méghozzá offline, és csendesedjünk el, lassuljunk le.
Sokan nem tudják, hogy a sikeres pályaválasztás elsősorban az önismereten múlik. De mit jelent az önismeret ebben az esetben? Miért fél sok fiatal a döntés meghozatalától? Mit bánnak később leginkább azok, akik külső elvárások alapján választottak pályát? És mi az a legfontosabb képesség, ami egy életre rezilienssé tehet a munkaerőpiacon?
Mindnyájan ismerünk olyanokat, akik akár egy biciklicsengő megvásárlása előtt is bonyolult Excel-táblázatot nyitnak, és mérlegelik a különböző opciókat. Minél nagyobb a tétje egy döntésnek, annál többféle módon próbáljuk felállítani az előnyök és hátrányok ijesztően összetett mátrixát. Van-e nagyobb téttel bíró döntés a szakmai életünkben, mint a karrierváltás?
Kevés gyerek öltözik az óvodai farsangon hr-esnek, coachnak, pszichológusnak, könyvvizsgálónak, vezetői asszisztensnek. És a jelmezek ellenére viszonylag kevés lesz közülük később tényleg űrhajós, kalauz – netán Szoboszlai Dominik.
Egy helyben topog? Szinte nem hisz már semmiben? És ez már évek óta tart? De most eljött az idő, és elege van már ebből? Nem kell már ez a fajta élet? Akkor önnek íródott ez a cikk.
Profi sportolókkal kapcsolatos elvárásaink sokszor csak magasztos motivációkat feltételeznek, de a szakpszichológus szerint a magasztosnak mondható célok és az alapvető szükségletek egyik tevékenységünkben sem különválaszthatók – így a sportban sem.
A sikeres öregkor eléréséhez sokkal több rugalmasság és énerő szükséges, mint fiatalabb korban. A kutatások szerint a pozitív hozzáállás – és meglepő módon némi szükséges pesszimizmus – a hosszú élet titka lehet.
A jó csoport teljesítménye magas, a tagok figyelme és energiája a feladatra összpontosul, a problémákat igyekeznek reálisan észlelni és kreatívan megoldani. A csapat azonban nem születik magától, létre kell hozni.
Már nem vidít fel a másik öröme, már nem szomorít el a bánata, már nem érdekel, mi történt vele aznap – ilyen a tipikus kiüresedett kapcsolat. Miként fogjunk hozzá, ha úgy döntünk, hogy újratöltjük?
Változás. Sokaknak összerándul a gyomruk már a szó említésére is, míg mások el sem tudják képzelni az életüket nélküle. Noha szükségképpen mindannyiunk életének szerves része, eltérő mértékben keressük a változás, a fejlődés lehetőségeit.
Pszichoterápia. Ma már nem tűnik idegennek a szó, de sokakban még mindig félelmet, tévhiteket kelt. Pszichoterápiára az jelentkezik, aki tudatosan szeretne változtatni az életén, és – paradox módon – annál inkább hatékony és javasolt, minél egészségesebb a lelkünk.
A korábbi pszichológiai gondolkodással szakítva a szakemberek mostanában nem azt a kérdést teszik fel, hogy miként vezetnek rendellenes lelki működéshez a traumák, hanem fordítva: a traumatikus körülmények ellenére miképp marad meg az egészséges lelki működés? Az is kiderült, hogy a lelki ellenálló képesség tréningezhető.
Mi hajt bennünket? Úgy tűnik, erre az egyszerűnek tűnő kérdésre megannyi próbálkozás ellenére sem sikerül kielégítő választ találni. Magyarázatra törekvő elméletek és modellek azonban szép számmal születtek. Belestünk a motivációs teóriák burjánzó dzsungelébe.
